Valló Berta 2017-ben végzett a londoni Central Saint Martins College of Art & Design tervezőgrafika és illusztráció szakán. Az egyetemi évek alatt gyakornokként majd tanulmányai elvégzése után grafikus pozícióban csatlakozott Kristjana S Williams stúdiójának csapatához ahol többek között olyan kliensekkel dolgozott mint a Coldplay, a Harrods és a Victoria & Albert Múzeum.
2019 óta szabadúszó illusztrátorként van jelen a londoni és budapesti kreatív színen, munkái a Taschen ‘The Illustrator: 100 Best From Around The World’ című publikációjában is helyet kaptak. Kereskedelmi, editoriális és privát megrendelései során a BBC, a Stansted Airport, a Die Zeit és a Rolling Stone Magazine is megrendelői közé kerültek.
Mesélj a kezdetekről, mikor és miket kezdtél el először alkotni? Hogyan jutottál el az illusztrációig?
Bár talán már klisé számba megy, gyerekkorom óta rajzolok és pár kérész életű alternatív ötleten túl mindig is a kreatív szférában képzeltem el és kerestem a helyem. Érdemben 14 évesen kezdtem el rajzzal foglalkozni, akkor még az animáció vonzott leginkább és Rófusz Ferenc Oscar díjas animációs filmrendező szárnyai alatt kezdtem el ismerkedni a szakma gyakorlati és lélektani követelményeivel. A hagyományos rajzi és festészeti alapokat Kopek Rita festőművész mentorálásával sajátítottam el és nála készítettem el azt a portfóliót is mely később sikeres felvételt eredményezett a világ egyik legjobb művészeti egyetemére, a londoni Central Saint Martins-ra. Egyetemi tanulmányaim tervezőgrafika szakon végeztem és illusztrációra specializálódtam a kurzus második évében, azóta is ezzel foglalkozom.
Hogyan indult el a karriered?
Pályafutásom hivatalosan tanulmányaim második évében indult, Kristjana S Williams stúdiójában gyakornok illusztrátorként kezdtem, és az ott töltött 4 év során olyan kliensekkel volt szerencsém együtt dolgozni mint a Coldplay, a Harrods vagy a Victoria & Albert Múzeum. Ezzel párhuzamosan kezdtem önálló projekteket is vállalni a Pocko illusztrációs ügynökség reprezentációjában. 2019 óta vagyok szabadúszó.
Nálad az önfejlesztés, vagy inkább a tanulmányok voltak hangsúlyosak?
Neveltetésemből adódóan mindig is fontos volt, hogy a teljesítményem egy numerikus inercia rendszerben is megállja a helyét, illetve alkalmazott művészként elengedhetetlen megtanulni adekvát vizuális megoldásokat biztosítani egy adott feladatra. Ezzel együtt számomra mindig is egy autentikus, saját hang megtalálása volt a cél, egy olyan világ megteremtése amiben komfortosan tudok mozogni, egy olyan stílus és kreatív eszköztár kifejlesztése amiben a klienseim megbízhatnak.
A Social Media nélkülözhetetlen, hogy egy alkotó széles közönséget érjen el, te hogyan viszonyulsz ehhez? Élvezed használni, vagy szükséges rossz?
A megrendeléseim 99%-a kizárólag az Instagram jelenlétemből származik, ezért is érintett nagy veszteségként amikor a 10+ évig épített profilom egy hacker áldozata lett. Érdekes módon éppen ez a negatív tapasztalat ébresztett rá arra, hogy milyen értékes szakmai és baráti kapcsolatok tudnak szövődni egy alkalmazáson keresztül, és egy mennyire támogató, odaadó alkotói közösség része lehetek illusztrátorként. Személy szerint nem vagyok a mindent dokumentáló és megosztó típus, engem kizárólag a rajzolás érdekel, ezért gyakran el voltam maradva szociális média fronton. Ezen a felálláson persze sürgősen változtatnom kellett, és érdekes látni, hogy mi mindent lehet elérni egy működő stratégiával és konzisztenciával.
Milyen kihívásokkal szembesülsz a munkád során, és hogyan kezeled ezeket a kihívásokat?
Az utóbbi évtized során a londoni és hazai kreatív szcéna életébe is betekintést nyerhettem, mindkettő egyedi kihívásokat támaszt a feltörekvő művészei elé. A szabadúszó élet a világ egyik városában sem mentes a stressztől, egyszerre kell alkotóként, szociális média managerként és emberként is jelen lenni egy folyamatosan változó piacon. Londonban bár egy már olajozott gépezetbe csöppen az ember a kliens kommunikáció, költségvetési kérdések és projekt management szempontjából, de a örökös verseny mellett nehéz megtalálni a harmóniát. Ezzel szemben Budapesten még gyerekcipőben jár az illusztrátori szakma és annak megítélése, ebből adódóan a díjazása sem megfelelő, ha van is pozitív tendencia a téren.
Van olyan alkotásod, amihez különösen személyes szál fűz? Mi a története?
2021-ben fejeztem be egy számomra kedves, ‘Lunch’ néven futó illusztrációt, a mai napig ez áll hozzám a legközelebb. Évek óta foglalkoztat komolyabban a nosztalgia fogalma, azoknak a személyes tárgyaknak, mementóknak a jelentősége amik számtalan életszakaszon – szinte láthatatlanul – kísérnek minket végig. Ez a kép is ezekkel a bennünk élő mikro-mitológiákkal foglalkozik, saját életemből merített és környezetemről mintázott elemekkel mesél az életem egy formatív időszakáról, megnyugvást jelent benne elmerülni.
Melyik munkádra/projektedre vagy a legbüszkébb?
A londoni Stansted Airport-on található általam tervezett 9 m hosszú falrész a mai napig az egyik kedvenc projektem, ha ma már máshogy is közelíteném meg a kreatív kihívást.
Melyik médium vagy technika áll hozzád a legközelebb, és miért?
Digitálisan dolgozom, de a leginkább a festés az, ami igazán kikapcsol. Nagyon szeretek akrillal és kollázs technikával készült kisebb méretű képeken dolgozni, van, hogy megrendelésre, van, hogy csak saját kedvtelésre.
Mi volt eddig a legnagyobb alkotói kihívásod, és hogyan oldottad meg?
Az utóbbi időszak legnagyobb alkotói kihívása egy magánszemély megrendelésén keresztül született: lehetőségem nyílt egy a kliens számára meghatározó időszakot vizuálisan megragadni egy nagyobb lélegzetvételű projekt keretein belül. Az elmúlt fél évben egy kiváló csapattal volt szerencsém együtt dolgozni, art direktorok, írók és web designerek segítségével készült el egy a 70-es évek ikonikus Hippie Trail-jének személyes kalandjait feldolgozó archívum amihez animált illusztrációkat készítettem. Kihívás volt egy olyan vizuális rendszert teremteni, ami nemcsak visszaadja, és megragadja a kor szellemét, de pontosan és árnyaltan szemlélteti az időszak és a bejárt országok politikai és szocioökonómiai helyzetét is, saját stílusjegyeim megtartásával.
Hogyan néz ki egy ideális alkotónapod – ha minden úgy alakul, ahogy szeretnéd?
Nem vagyok éppen korán kelő típus, inkább éjszaka szeretek dolgozni, de igyekszem mindig valamilyen kreatív gyakorlattal kezdeni a napot a legendás osztrák tervezőgrafikus, Stefan Sagmeister tanácsa mentén. Ez lehet egy egyszerű tollrajz is pár személyes sor mellett, de van, hogy egy félbemaradt illusztrációval töltök fél órát, hogy beindítsam a kreatív folyamatot. Ezt követően válaszolok csak emailekre illetve állok neki a nap teendőinek, akár life admin, akár egy megrendelés befejezése vár aznap. Mivel otthonról dolgozom, fokozottan fontos időnként szünetet tartanom, így hosszabb ideig tudok érdemben fókuszálni az adott feladatra, ebben asszisztálnak a podcastok is, ezek a rutinom részévé váltak. Igyekszem a napomba egy kis mozgást is beiktatni, ez egy viszonylag új szokás nálam, de segít fizikailag és mentálisan is munkaképes állapotban tartani. Mivel az időm legnagyobb részét egyedül töltöm, ezért egy évekkel ezelőtt bevált szabályhoz tartom magam: napi egyszer el kell hagynom a házat, akár egy rövid séta vagy egy szociális elfoglaltság erejéig, ezek nélkül már rég megbolondultam volna.
Ha bárkivel együtt alkothatnál – élő vagy már nem élő művésszel – ki lenne az, és mit hoznátok létre?
Matt Dorfman neve ugrik be először, a New York Times egyik legkiemelkedőbb art direktoraként fantasztikus életművet tudhat magáénak, és mint alkotó is nagy magasságokat járt be, megtiszteltetés lenne egyszer vele dolgozni. Fun fact: a Taschen kiadó ‘The Illustrator: 100 best around the world’ című albumában mindkettőnk munkája megtalálható.
Mit tanultál magadról az alkotásaidon keresztül, amit más módon talán sosem ismertél volna fel?
Sok mindent köszönhetek a rajzolásnak, leginkább azt, hogy egy részletekre, a mindennapi élet kis mozzanataira érzékeny, fogékony emberré tett. Ezek a részletek azok, amikben aztán el is tudok teljesen veszni, a túlzott precizitás és tökéletességre törekvés is az alkotói folyamataim során kerültek előtérbe.
Hogyan változott az alkotói szemléleted az évek során?
Ahogy telnek az évek, egyre sűrűsödnek, bonyolódnak a kompozícióim, egyre jobban figyelek a karaktereim személyiségének formálására, egyre inkább szeretnék egy adott narratívát közvetíteni, mesélni. A karrierem kezdetén nagyobb hatással voltak rám az éppen aktuális trendek, ma már teljesen komfortosan mozgok a saját stílusomon belül és azt vallom, hogy a több, az mindig több.
Mit mondanál a 10 évvel ezelőtti önmagadnak – művészként?
10 évvel ezelőtt éppen életem egyik legnehezebb és egyben legizgalmasabb évén voltam túl: szinte gyerekként próbáltam egy új városban, kultúrában megtalálni a helyem hiányos nyelvtudással és önbizalommal. Visszatekintve habár sok mindent másként csinálnék a mostani tudásommal és az azóta szerzett tapasztalatok birtokában, egy tanácsot biztos kiemelnék, mert a mai napig valid: merj kérni, merj kérdezni? Mi a legrosszabb dolog ami történhet?
Milyen szoftvereket használsz?
Az Adobe Photoshop a legjobb barátom, 16 éves korom óta része a mindennapjaimnak, és nem tudom, hol lennék nélküle. Nem szorosan a második helyen az Adobe InDesign áll, és van, hogy Adobe Illustrator-ban is dolgozom. Célom idén jobban megismerni a Procreate-et is, kíváncsi vagyok, hogy milyen új ajtókat nyithat ki a munkafolyamatom optimalizálását illetően.
Mik a terveid a jövőre nézve a munkásságoddal kapcsolatban, és milyen új projektekkel foglalkozol most?
Leginkább editoriális projekteken és különböző publikációkon dolgozom de pillanatnyilag fut pár termékekre szánt illusztrációs megrendelésem és privát felkérésem is. Jelenlegi célom újra reprezentációhoz jutni az Egyesült Királyságban egy elismert illusztrációs ügynökség által, úgy érzem, ma még többet profitálnék egy ilyen együttműködésből mint az egyetem utáni első években. Rengeteg konkrét céggel, a kreatív versenyszféra megkerülhetetlen óriásával szeretnék még együtt dolgozni, és ebben nagy szerepet játszhat egy jó ügynök. Összességében célom magamnak a jövőben is lehetőséget és teret biztosítani ahhoz, hogy az maradhassak alkotóként, aki ma is vagyok, de sok gátlást kell még levetnem az ambícióim eléréséhez, ez számomra ma a legnagyobb kihívás.