Mesélj a kezdetekről, mikor és miket kezdtél el először alkotni?
Visszagondolva, a graffiti volt számomra a belépő a vizuális kultúrába. Gyerekként természetesen
engem is érdekeltek a rajzfilmek, az egymástól eltérő képi ábrázolási módok, de azt a láthatatlan
ingerküszöböt a street art, hiphop és a graffiti törte át kamaszként. Később ez már húzta magával
az igényt a fejlődésre, és közben fokozatosan nyílt ki a világ.
Hogyan jutottál el XY művészeti ágig?
Anno versenysportoltam, így viszonylag későn kerültem erre a pályára, de akkor rögtön tudtam,
hogy a tervezőgrafika érdekel leginkább. Azonnal megfogott a sokszínűsége, a kreatív spektrum
széles és interdiszciplináris lehetősége, mellyel rétegzett, körültekintő vizuális válaszok adhatók
kommunikációs, kulturális vagy társadalmi kérdésekre. Különleges kombinációja az autonóm
alkotói énnek és az alkalmazott művészi praxisnak.
Hogyan indult el a karriered?
Miután elvégeztem a Magyar Képzőművészeti Egyetemet, és lediplomáztam tervezőgrafikusként,
több kreatív ügynökségnél is dolgoztam brand designer vagy art director pozíciókban. 2017-ben
úgy alakult, hogy belevágtam a szabadúszásba, ami a mai napig is tart. Folyamatosan építettem
fel a portfóliómat, izgalmasabbnál izgalmasabb kihívásoknak találkozva.
Nálad az önfejlesztés, vagy inkább a tanulmányok voltak hangsúlyosak?
Nem kitérve – de kitérve:) – a válaszadás elől, a saját esetemben ezt fele-fele arányban
határoznám meg. Fontos szerepet játszott mindkettő attitűd a fejlődésemben. Rá kellett jönnöm,
egy ponton túl nem várhatom el egy képzéstől, hogy az ott hallottak élethosszig kitartsanak,
egyszerre tanítson programismeretet, sajátítsam el az alkotói folyamatokat, kapjak elméleti és
gyakorlati tudást. Legjobb esetben a tanulmányok nyitottságot, új impulzusokat, egyéni
látásmódot kell, hogy ébresszenek, amit tudatos önfejlesztéssel érdemes kiegészíteni. Arról nem
is beszélve, hogy egy bizonyos ponton túl, ezek a határok elmosódnak. Miért ne lehetne
önfejlesztés a tanulmány? Jelenleg – az aktív alkotói és oktatói tevékenységem mellett – a
Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájának hallgatója vagyok, párhuzamosan érzem mindkettő
irány hatásmechanizmusát.
A Social Media nélkülözhetetlen hogy egy alkotó széles közönséget érjen el, te hogyan
viszonyulsz ehhez? Élvezed használni, vagy szükséges rossz?
Biztos, hogy egy alkotó ma széles közönséget tud elérni organikusan a közösségi média
felületeken?! Az eredeti funkcióját már rég meghaladva, nyíltan üzleti vállalkozássá duzzadt
minden social platform. Persze felesleges eljátszanom ezzel kapcsolatban az álnaiv
rácsodálkozást, de azt szerintem már mindenki tapasztalta, hogy az algoritmusok nehezen
átláthatóan kínálnak vagy épp rejtenek el előlünk tartalmakat. Így erre azért nehéz közösségi
modellt építeni, vagy kiszámítható növekedést. Természetesen mindig vannak kivételek, vannak
olyan kreatív területek, mint például a tetoválóké, amelyek rendszeres posztolás mellett és a
folyamatos emberi jelenlét miatt könnyebben generálnak aktív jelenlétet, és jutnak el több
felhasználóhoz, egyszerű kiskapu a funkcionalitásban. A viralitás inkább aktuális állapot mintsem
valaminek a validálása. Emiatt kiegészítésként tekintek ezekre a lehetőségekre, elmélyítve akár a
munkámmal, akár az alkotói folyamatokkal vagy a kreatív szemléletemmel kapcsolatos
észleléseket. Fűszer a digitális dűnéken.
Milyen kihívásokkal szembesülsz a munkád során, és hogyan kezeled ezeket a kihívásokat?
Fontosnak tartom a nyitottságot, talán ez az egyik legnagyobb kihívás. Mindig kíváncsinak
maradni, kísérletezni, új technikákkal és eszközökkel megismerkedni. A tájékozottság is ide
tartozik, kutatni az adott projekt kapcsán, folyamatosan figyelni a szakmai híreket, aktuális
innovációkat. A social media mellett szerintem fontos alternatív lehetőség a kiállításokon való részvétel, előadások és workshopok látogatása/tartása, hogy a szakmai élet és diskurzus részesei legyünk.
Melyik munkádra/projektedre vagy a legbüszkébb?
Több, számomra nagyon fontos projekt és hozzám közel álló munka mellett elsőre a Budapest
Giftbook jutott eszembe. A feladat egy a turisták számára érdekes, Budapestet újszerűen
bemutató kiadvány és egyben szuvenír megalkotása volt. A végeredmény egy absztrakt útikönyv
lett, illusztrációs állóképek sorozata, egy flipbook, amely a fázisképek gyors pörgetésével a
folyamatos mozgás illúzióját kelti. A fekete-fehér grafikai világ egy új módon szándékozott
bemutatni a várost, geometrikus formákkal és kontrasztokkal játszva. Igyekeztem megragadni
Budapest vibrálását, állandó mozgását, ahogy az animációk, úgy a város is alakot vált, különböző
arcait láttatva. Alkotóként óriási kihívás volt megbirkózni az álló és mozgókép kettősségével, hogy
a grafikák működjenek önmaguk statikusságában is, de átpörgetve is elég látványosak, kreatívak
legyenek a transzformációk. Rengeteg iterációs kör után nyerte el a végső formáját.
Melyik médium vagy technika áll hozzád a legközelebb, és miért?
Biztos nem tudnék egyet kiválasztani. Szeretem, ha ezeket a tényezőket az aktuális munka
hangulata és kívánalmai határozzák meg. Alapvetően törekszem a különböző technikák
keverésére, vegyíteni a hagyományos, manuális eljárásokat a digitális világgal. Az egyik hordozza
magában a nyitottságot és véletlenszerűséget, a másik biztosítja a kísérletezés lehetőségét és a
variabilitás szabadságát.
Hogyan néz ki egy ideális alkotónapod – ha minden úgy alakul, ahogy szeretnéd?
Nálam fontos ilyen szempontból a kiszámíthatóság. Talán az eddigi válaszaimból már kiderült,
igyekszem egyszerre több területen is helyt állni, ami nagyfokú logisztikát és tervezést igényel. Ezt
a hozzáállást folyamatában kell tanulnom, mert jobban belegondolva szembemegy az impulzív
alkotói attitűddel. Szóval ideális esetben tudom mikor alkotok (bármennyire is nehéz azt
meghatározni, hogy egy bizonyos időintervallumban legyél kreatív), mikor adminisztrálok és
intézem az ügyfelekkel a kapcsolattartást, mikor tanítok vagy épp “tanulok”. Abban az esetben
indul a freestyle, ha ezek összecsúsznak, de az természetéből fakadólag mindig ad hoc
végeredményt hoz.
Ha bárkivel együtt alkothatnál – élő vagy már nem élő művésszel – ki lenne az, és mit hoznátok
létre?
Valószínű a kognitív torzítás miatt mondom, de most Josef Müller-Brockmannt, svájci grafikust
választanám. A közelmúltban több esszét és interjút olvastam az egyetemes grafikára és
összeségében a vizualitásra gyakorolt hatásáról, a munkássága pedig rendkívül inspiráló
számomra. Ha tehetném, biztos egy komplex tervezési igénnyel járó világeseményt választanék.
Viszont november 14-én már biztos mást fogok mondani. 🙂
Hogyan változott az alkotói szemléleted az évek során?
Bármennyire is öregesen hangzik :), de valószínű a hozzáállás, tervezhetőség és tudatosság
változott leginkább a szemléletemben. Legalábbis az én fejlődési görbém fontos szakaszai voltak.
Ahogy viszonyulsz a munkákhoz, határidőkhöz, azzal edukálod a másik felet is, bizalmat építesz.
A bizalom nélkülözhetetlen valuta a tervezéshez, a nyugodt munkához, ami haladást eredményez.
Ezáltal tervezhetővé, átláthatóvá válhat minden folyamat…persze ideális esetben. Nem mindig
van lehetőség megteremteni ezeket a laborkörülményeket, de törekedni érdemes rá.
Mit mondanál a 10 évvel ezelőtti önmagadnak – művészként?
Csak csináld, amit csinálsz.
Mik a terveid a jövőre nézve a munkásságoddal kapcsolatban, és milyen új projektekkel
foglalkozol most?
A konkrét projektek még mind folyamatban vannak, vagy előkészítési fázisban tartanak, így
ezekről még keveset mondhatok, de igyekszem majd mindet kommunikálni a megfelelő időben.
Közeljövőbeli tervem, hogy a doktori disszertációmat és az ahhoz kapcsolódó tézisművet a lehető
legjobban megcsináljam. Hosszabb távon szeretném továbbra is megteremteni annak a
lehetőségét az alkotói jelenlétemmel és praxisommal, hogy újabb es újabb izgalmas kihívást rejtő
munkák találjanak meg.
Mit gondolsz az AI használatról a vizuális területeken?
Evidencia, mégis érdemes időről-időre emlékeztetni magunkat arra, hogy az AI alapvetően egy
eszköz, ami segíteni tudja a mindennapi folyamatokat, viszont hozzá nem értő kezekben hibás
vagy nívótlan eredményt produkál. Az utóbbi évtizedekben volt több olyan technológiai ugrás,
aminek kapcsán már többször kiáltottak farkast. Elég csak arra gondolni, hogy a személyi
számítógépek térnyerésével hogyan domesztikálódott az addig ismert status quo a
tervezőgrafikában. A stock képek/grafikák/zenék/mozgóképek elterjedésével is új helyzet állt elő.
Természetesen minden esetben szükséges egyfajta alkalmazkodás, de szerintem az AI kapcsán
nem az a legfontosabb kérdés, hogy használjuk-e vagy sem, mert ez hisztériakeltés, inkább a jogi
és szerzői részt kellene úgy rendbe tenni, hogy az mindenki számára világos helyzetet teremtsen.
Az, hogy életművek devalválódnak azáltal, hogy a kemény munka által teremtett vizuális
univerzumok válnak elhasználttá, elcsépelté amiatt, hogy boldog boldogtalan legenerálja magának
a saját Miyazaki pillanatát, számomra problémásabb, mint az, hogy Adrien Brody magyarját
mesterséges intelligenciával javítják fel egy filmben a hitelesség kedvéért az alacsony büdzsé
mellett.