Mesélj a kezdetekről, mikor és miket kezdtél el először alkotni?
Klisésen kezdem: mindig is alkottam. 🙂 Olyan családból származom, ahol teljesen normális volt, hogy az
ember mindig mókol valami kreatív dologgal, legyen az rajzolás írás, ékszerkészítés, varrás, vagy
bármilyen kézműves tevékenység. Sokáig eszembe sem jutott, hogy ez karrier út is lehetne, egyszerűen
csak az élet természetes része volt az alkotás.
Mivel jó jegyeim voltak, és a családban nem nagyon volt arra példa, hogy valaki ebből megéljen, engem
is arra tereltek, hogy menjek inkább valami praktikus irányba, és maradjon meg a művészet hobbinak.
Nem kellett nagyon győzködni, mert egyáltalán nem vonzott az a gondolat, hogy valaki megmondja, hogy mit rajzolok vagy, hogy kockológiával és csendéletekkel foglalkozzak. 😀 Így aztán sokáig más dolgok kerültek fókuszba – gimnáziumban nyelv tagozatra, főiskolán idegenforgalmi irányba mentem. Persze ezidő alatt is rajzoltam, de sose mélyedtem el benne igazán.
Valamikor 2010 környékén kezdett el előtérbe kúszni a dolog, ebben az időszakban nagyon sokat
dolgoztam éjszakás műszakban, amikor ráérő időmben karaktereket rajzoltam, nonfiguratív mintákat
firkáltam, portrékat és állatokat másoltam fotókról, és aktívabban elkezdtem az internetet bogarászni a
témában és többek között az akkori párom bátorítására, 2011-re érett meg az elhatározás, hogy
elmenjek rajziskolába és komolyabban vegyem a dolgot. Innentől aztán nem volt megállás, teljesen
beszippantott.
Hogyan jutottál el az illusztrációig?
Eleinte egyáltalán nem volt elképzelésem arról, hogy mihez akarok kezdeni, sok minden érdekelt, de
semmiben nem mélyedtem el igazán. Kizárni könnyebb volt területeket, mert az ismereteim bővülésével
egyre több elképzelésem volt arról, hogy mit nem akarok. Nem akartam például ugyanazt csinálni
éveken keresztül. A mai napig szükségem van arra, hogy időnként eszközt, stílust váltsak, még ha csak
ideig-óráig is. Ilyen szempontból az illusztráció nagyon jó terep tud lenni, mert ha az ember többféle
stílusban fel tud mutatni piacképes anyagokat, akkor a bejövő munkák is lehetnek nagyon változatosak.
Vannak olyan területek, amik erős koncepciózus gondolkodást igényelnek, máshol inkább a stílus érdekli
elsősorban az ügyfelet, megint máshol a történtemesélésnek rendelődik alul minden. Rengeteg terület
van az illusztráció ernyője alatt és én most még élvezem, hogy különböző területekbe kóstolgatok bele
és más-más jellegű, és léptékű projekteket vállalok be.
Hogyan indult el a karriered?
Lassan. Időnként úgy érzem, hogy nem is indult ez el. Időnként beesik az ablakon egy projekt, amit
munka mellett belehajtogatok az életembe, aztán tücsökciripelés. Több olyan pont volt, ahol úgy
éreztem, hogy “elindult” valami, de ezeket általában nagyobb szünetek követték, de ha elég sokáig
csinálja így fél gőzzel az ember aztán felsorolja, hogy mi mindent csinált, akkor rájön, hogy azért csak
döcög ez a szekér valamerre. 🙂
Azt hiszem az volt a kulcs, hogy sokat alkottam és sokfelé posztoltam róla – nem gondoltam rá
marketingként, egyszerűen csak lelkesen megosztottam a legújabb képeket, ha boldog voltam velük.
Sok különböző helyen voltam jelen online és az ismerősök, kollégák, barátok is gyakran láttak papírt a
kezem alatt, ezért időnként óhatatlanul felbukkant valaki, akiknek szüksége van valamire.
Volt olyan munkám, ami onnan indult, hogy egy szabadtéri fesztiválon lerajzoltam egy zenészt. Amikor
később kiposztoltam a képet és betaggeltem, rám írt, hogy nagyon tetszenek neki a munkáim és
szeretné, ha festenék neki egy albumborítót.
Egy másik illusztrációs projektet az hozott be, hogy eljártam a kerületben rajzolni és egy helyi facebook
csoportban kitettem pár városrajzot. Valaki látta, megnézte a website-omat és megkeresett, mert úgy
gondolta tökéletes lennék arra, hogy cuki karaktereket rajzoljak egy applikációhoz, amit fejlesztenek.
Pár évvel ezelőtt egy amerikai design ügynökség keresett meg azzal, hogy egy termékcsomagolás
újratervezéséhez keresnek egy illusztrátort, aki akvarellel dolgozik. Nem tudom, hogyan akadtak pont
rám, mert akkor frissiben nem posztoltam ételillusztrációkat, a kapcsolattartóm peding nem tudta
megmondani, hol találtak meg, de vagy a Behance vagy az Instagram keverhette eléjük a munkáimat.
A legutóbbi könyvillusztrációs projektem pedig onnan jött, hogy részt vettem egy online kurzuson, ahol az egyik csoporttársamról kiderült, hogy egy picike német kiadónál art director és megkérdezte, lenne-e
kedvem nekik dolgozni. Szóval azt hiszem az a trükk, hogy jelen kell lenni – offline, online, ahol éppen kapacitása van az embernek.
Nálad az önfejlesztés, vagy inkább a tanulmányok voltak hangsúlyosak?
Azt hiszem nálam szakaszonként változott, hogy hova kerül a hangsúly. Ezt nyilván befolyásolták az
aktuális életkörülményeim is – anyagilag viharvertebb, vagy leterhelt időszakban nem vágtam bele
tanfolyamokba, de online elég sok szuper dolgot lehet találni, szóval ilyenkor sem voltam kapaszkodó
nélkül. Ilyen önképzősebb időszakban bukkantam rá az urban sketching fogalomra és kezdtem el a
városban rajzolni, vagy találtam rá online közösségekre, ahol nagyon termékeny beszélgetéseket
folytattunk karaktertervezésről, illusztrációkról, képregényekről, írásról és sok egyéb másról és ahol
nagyszerű művész barátokra találtam.
Viszont amikor csak lehetőségem nyílt valahol tanulni, mentem: jártam rajzórákra, grafikus OKJ-ra,
online mentorált kurzusra, illusztrációs tanfolyamra, különböző hosszabb-rövidebb workshopra itthon és
külföldön egyaránt. Tulajdonképpen a múlt idő megtévesztő – most is előszeretettel ragadok meg
bármilyen tanulási lehetőséget, ami egybevág azzal, ami érdekel, legyen ez akár technika, akár téma.
Csomó minden izgat és mindig van hova fejlődni, csak hát kéne egy időnyerő. 🙂
A Social Media nélkülözhetetlen hogy egy alkotó széles közönséget érjen el, te hogyan
viszonyulsz ehhez? Élvezed használni, vagy szükséges rossz?
Mostanában nem nagyon élvezem a posztolást. Egyrészt nem akarok videótartalmakat gyártani, ami
most már egy jó ideje az elsődleges forma kéne, hogy legyen, ha szeretnék elérni embereket. Másrészt
pedig kissé hektikus, hogy mi érdekel éppen alkotói szempontból és most már a legtöbb felületre
portfólióként is tekintek, ami egy másik hozzáállást követel meg.
Nem minden fér meg jól egymás mellett – emiatt sokszor vannak akár hosszabb időszakok, amikor
bizonyos felületeken egyáltalán nem kerül ki semmi a munkáimból. Ez persze egy lefelé menő spirált
kezd, hiszen ilyenkor a szünet után kikerülő képek kevesebb embert érnek el, amitől feleslegesnek tűnik
az egész, ami még inkább visszaveti a posztolási motivációmat.
Ha full time ebből szeretnék élni, akkor másképp kéne ehhez hozzáállni (bár akkor se biztos, hogy a
social média lenne a fő fókuszom), de jelenleg nem így van összerakva az életem, ami jó kifogás arra,
hogy csak szakaszosan foglalkozzak vele.
Milyen kihívásokkal szembesülsz a munkád során, és hogyan kezeled ezeket a kihívásokat?
Vannak technikai, kommunikációs és határidős kihívások.
Én leggyakrabban hagyományos eszközökkel dolgozom és az akvarell technikából adódik, hogy
bizonyos helyzetekben nincs más választás, újra kell festeni valamit. Volt olyan kép, aminek háromszor
futottam neki, mert a választott papír és a maszkoló folyadék nem voltak kompatibilisek és a háttér
megfestése után sikerült feltépnem a karaktereket a lapon. Az ehhez hasonló esetek nagyon frusztrálóak
tudnak lenni, de hajtanak előre abban, hogy jobban megismerjem az anyagot, elsajátítsam a technikát és
így később elkerüljem a hasonló extra köröket.
Kommunikációs probléma alatt leginkább abba futottam bele, hogy eleinte nem kérdeztem eleget, vagy
nem mutattam elég korán vázlatokat, hogy kiderüljön, hogy nem ugyanarról beszélünk a megrendelővel.
Elég kínos, amikor egy kép elkészültekor derül ki, hogy teljesen más stílust szerettek volna, és
kezdhetem elölről az egészet. Az ilyen kezdeti baklövések után hamar megtanul az ember sokat
kérdezni projekt kezdés előtt, menet közben pedig vázlatokat, félkész állapotokat mutatni.
Határidő kapcsán pedig több kisebb-nagyobb munkát mondtam vissza, mert egyszerűen nem fért bele
az életembe. Van amikor eleve irreálisnak érzem az elvárásokat, de van amikor egyszerűen csak az én
élethelyzetemmel nem összeegyeztethető. Mivel az állásomat jelenleg nem szeretném feladni, vannak
olyan dolgok, amiket nem tudok bevállalni. De nyilván ezen a fronton is van, ami inkább csak kihívást
jelentett – ilyen volt például, amikor a korábban említett csomagolás illusztrációk ütemezése miatt
hétvégén rohangáltam a város másik végébe egy barátnőmhöz scannelni az akvarelljeimet, hogy időben
le tudjam őket adni. Az ilyen stresszes szívességlátások megelőzésére nem sokkal ezután beszereztem
egy jó minőségű scannert otthonra.
Minden jelentősebb kihívás tanított valamit – időnként arról tanulok, hogy hogyan oldjak meg egy
problémát, máskor meg arról, hogyan kerüljem el azt széles ívben. 🙂
Melyik médium vagy technika áll hozzád a legközelebb, és miért?
Nagy kedvencem akvarell és ceruza kombinációja. Egyrészt szeretem a színek légiességét, egymáson
való áttűnését és azt ahogy fut a festék a papíron, de emelett igényem van arra, hogy egyes pontokon
kontúrokkal határozzak meg formákat, részleteket.
Egy másik eszköz, amit nagyon szeretek, a toll. Ezzel imádom a vonalkázós technikákat, amikkel nagyon
jó kis ropogós felületeket lehet létrehozni.
Mi volt eddig a legnagyobb alkotói kihívásod, és hogyan oldottad meg?
Nekem leg-eket mindig nehéz választani, úgyhogy talán ha holnap kérdezed, mást válaszolok, de most
az első dolog, ami eszembe jut, az a német mesekönyv, amit illusztráltam. A kihívás abból eredt, hogy ez
volt az első olyan munkám, ami ennyi illusztrációt kívánt. A kész könyvet átlapozva egyáltalán nem
érzem soknak, de folyamat közben az 53 kisebb-nagyobb képről időnként azt éreztem sosem fog
elfogyni. Általában szeretek stílusok és eszközök között váltogatni úgyhogy az, hogy ennyi képen
keresztül ugyanabban a vizuális világban maradok, és egy kötött munkamenetben dolgozom, abszolút
feszegette a komfort zónámat. Mivel korábban nem volt ilyen léptékű projektem, számítottam erre a
nehézségre, úgyhogy már a vázlatolásnál igyekeztem súlyozni a képek komplexitását, a kidolgozásnál
pedig különböző stádiumokban tartottam a képeket, hogy tudjak a folyamatok között váltogatni, ha arra
van szükségem. Ezen felül még igyekeztem úgy ütemezni a kidolgozást legyenek betárazott
“jutalomrajzok”, amikről tudom, hogy bármilyen állapotban is leszek fejben, szívesen fogok nekiülni, és
sikerélményt fog okozni.
Hogyan néz ki egy ideális alkotónapod – ha minden úgy alakul, ahogy szeretnéd?
Az egyik legfontosabb eleme egy ilyen napnak, hogy ne kelljen másik üzemmódban lennem, és már le
legyek lassulva abba szemlélődő és alkotó állapotba, ami a hétköznapjaim szervezős, sokfelé figyelő
valóságától igen távol esik. Ha ez adott, akkor jó ha kényelmesen, saját tempóban lehet haladni
különböző dolgokkal, pihentetni egy-egy képet, ha szükség van rá.
Egy ideális napnak van olyan része, amikor egyedül vagyok, nem szól hozzám senki és van
lehetőségem csak kilélegezni, vagy egy kép gondolkodósabb folyamatain átrágni magam. Viszont mivel
elképesztően feltölt, amikor egyes művész barátokkal közös térben alkotunk, ezért mindenképpen fűznék
bele közös időt ilyen emberekkel. Legjobb napjaim az évben, amikor van lehetőségem művészbarátokkal
kikapcsolódni és mindenki a saját ritmusában létezik, de helyenként egymás mellett alkotunk – nagyokat
hallgatva, időnként beszélgetve.
Emellett pedig legyen elérhető finom kávé, jó zene és sok természetes fény. 🙂
Ha bárkivel együtt alkothatnál – élő vagy már nem élő művésszel – ki lenne az, és mit hoznátok létre?
Azt hiszem mostanában nem a kollaboratív munka érdekelne leginkább, hanem az, hogy huzamosabb
ideig közös térben és időben legyek adott emberekkel. Nagyon inspiráló számomra más alkotókkal
együtt “lélegezni”, belelátni egymás folyamataiba, beszélni a kapcsolódó gondolatokról a tervezésről
vagy egy kép megérlelésének a különböző fázisairól. Nagy kedvenceim Wylie Beckert, Teagan White és
Eliza Ivanova, úgyhogy szívesen lennék egy ideig közös műhelyben bármelyikükkel.
Mit tanultál magadról az alkotásaidon keresztül, amit más módon talán sosem ismertél volna fel?
Nem tudok ilyet mondani. Minden működésem, mániám és defektem, ami az alkotás során előjön, az
életem más területein is jelen van, úgyhogy nem tudok kiemelni olyasmit, ami ne ütközne ki valamilyen
más fronton is.
Mit mondanál a 10 évvel ezelőtti önmagadnak – művészként?
Minden tanács, ami eszembe jut olyan, amit a mostani önmagamnak is kell időnként mondani. 🙂 De az
egyik leghangsúlyosabb talán az, hogy akkor is hagyjam magam szabadon alkotni, amikor dolgozni is
kell. Hajlamos vagyok arra, hogy ha határidős munka van, akkor nem engedem meg magamnak, hogy
kedvtelésből rajzoljak, hiszen ha már alkotok, akkor azzal kéne haladni, amit bevállaltam. Ha viszont
éppen el vagyok akadva valamivel, akkor ez csak ahhoz vezet, hogy a munka se halad és az egyik
gőzkieresztős tevékenységemtől is elvágom magam, ami egyáltalán nem segít abban, hogy átlendüljek
az aktuális projekt kihívásain.
Milyen szoftvereket használsz?
Elsősorban hagyományos eszközökkel dolgozom, de az ügyfeleknek nyilván digitális fileokra van
szüksége, így a végső anyag összeállítására és a retusálásra gépen kerül sor. Ehhez leggyakrabban
Photoshop-ot használok, időnként pedig InDesignt.
Saját kedvtelésre pedig időnként PS-ben festek is, digitális vonalrajzot viszont szívesebben készítek Clip
studio paint-ben mostanában.
Mik a terveid a jövőre nézve a munkásságoddal kapcsolatban, és milyen új projektekkel
foglalkozol most?
Az eddigi működésem alapján azt mondanám, hogy inkább ötletek vannak és nem tervek – még ha végig
is rágom magam egy tervezési folyamaton, a legtöbb esetben nem az készül el, amihez körvonalaztam a
lépéseket, hanem az aminek rajtam kívül álló határideje van vagy ami spontán elkap és makacsul elkezd
a papírra nőni. 🙂
Vannak olyan mesekönyv karakterek, akik évek óta várják a fiókban, hogy egyszer kinőjön hozzájuk egy
történet, de van külön füzetem saját termékekhez rajzolt karakterekkel, amikből egy alkalmas időpontban
remélem mindenféle papír-írószer termékek lesznek.
Idén először jutottam el az Urban sketcher symposium-ra, ami miatt most jobban a gondolataim
előterében van a város rajzolás és a reportage, de hogy mit akarok ezzel a nyaralási rajzokon túl és
összeáll-e ez valamilyen projektté, azt még nem tudom. Majd kialakul.
Mit gondolsz az AI használatról a vizuális területeken
Azt hiszem nem tudok erre érdemben és tömören válaszolni, úgyhogy inkább csak azt mondanám, hogy
az egész AI helyzettől az az érzésem, hogy egy cyberpunk regény előszavában élünk és nem
mondhatnám, hogy ez a gondolat szórakoztat.